1.rész

"Most kell megtennem" - hajtogattam magamban. Ha nem teszem meg, sosem tudok meg semmit.
Jó...sok sikert nekem.
Ezekkel a gondolatokkal indultam kimászni  az ablakon, hogy elmehessek, és megkeressem az apám. Annyit tudok, hogy James Mayar-nek hívják, de ezt is az anyukám gépéről derítettem ki. Tudom, hogy nem szép dolog az anyám gépében turkálni, de a cél érdekében bármit.
Szóval, kimásztam az ablakon. És most hogyan tovább? Itt vagyok a városban, az ablakom alatt, és várok. Várok valamire. De mire? A csodára? Nem is léteznek.
Először is. Egy vonat-jegyet kell vennem a legközelebbi Londonba tartó járatra. Még jó, hogy hoztam magammal pénzt.
***
Fél órával később már a vonaton ültem.
Vajon jó ötlet ez? Belerontani az apám életébe? Szerintem nem is kíváncsi rám.
De nem érdekel. Most már semmi nem tarthat vissza attól, hogy lássam a apukám. Igen, az apukám. Olyan fura ezt kimondani.Nekem sosem adatott meg, hogy apukám ajándékokkal a kezében jött be a házba karácsonykor...hogy ő tanított meg egy nyaraláson úszni...hogy kaptam volna tőle egy vigasztaló ölelést, amikor arra lett volna a legnagyobb szükségem. Nekem soha nem adatottak meg ezek az apróságok.
Ezek jártak a fejemben, mikor elaludtam.
"Egy nagy házban voltam. Ott ült egy pasas, mellette egy nő, majd egy velem egykorú lány. Mind a hárman röhögtek rajtam. Majd megszólalt a férfi
-Komolyan gondoltad, hogy ha eljössz, és azt mondod, hogy a lányom vagy,foglalkozni fogok veled?
-nevetett tovább. Akkor esett le. Ő az apám. Ekkorra már könnyek gyűltek a szemembe. 
-Én csak...-kezdtem bele a mondandómba
-Te csak egy naiv kislány vagy. Menj szépen haza anyucihoz, ő talán majd elhiszi, hogy a lányom vagy-mondta a férfi továbbra is. A könnyek közben patakokban folytak az arcomon."
Ekkor felébredtem. Zihálva és könnyektől áztatott arccal ültem még mindig a vonaton. Csak egy álom volt-mondogattam magamnak. Egy álom.
De ez az álom kétségeket ébresztett bennem. Át  kell gondolnom még egyszer , hogy mit csinálok.